Gyermekek száma?

- Kedveském, segítsen már, itt ülök már egy órája, de még mindig nem szólítottak!
- Értem, hölgyem, előbb az adatait kell felvennem, de sokan várakoznak. Nemsokára sorra kerül.
- De már nagyon nagy fájdalmaim vannak!

- Sajnálattal hallom. Megkérdezhetem a nevét?
- Erzsi néni vagyok.
- Rendben, Erzsi néni, én Kati vagyok, hamarosan visszajövök, igyekszem sietni, addig kérem várjon türelemmel.
- De már nagyon fáj!
- Értem és sajnálom, de sajnos amíg erről beszélünk, addig is felvehettem volna már néhány beteg adatait...
- Na, akkor menjen, aztán siessen!
- Sietek, Erzsi néni.

- Látja, már itt is vagyok, ön következik.
- Ideje volt már, már annyira fáj!
- Na és mije fáj?
- Hát mindenem!
- Aha, értem. Valami esetleg kicsit jobban?
- Nem, mindenem nagyon fáj!
- Értem, volt már ezzel orvosnál?
- Már nagyon sokszor!
- És mit állapítottak meg?
- Hát mindenfélét!
- Mindenfélét... Esetleg önnél vannak a korábbi leletei?
- Nem én, gondoltam, maguk is orvosok, csak látják, mi bajom...
- Értem. És van-e olyan, ami csak újabban fáj?
- Á! Az én koromban?! Nekem már vagy 50 éve mindenem fáj.
- Írtak fel esetleg erre gyógyszert?
- Persze, szedem is mindet rendesen!
- És meg tudja mondani, milyen tablettákat szed, esetleg itt vannak a gyógyszerei?
- Nem, otthon tartom őket a kredencen.
- A nevüket tudja esetleg?
- Nem, kedvesem, de maga biztos tudja, egy rózsaszín, egy fehér meg egy olyan nagy narancssárga, kettétörős gyógyszer...
- Értem. Meg tudja mondani, mije fáj leginkább?
- Hát a hátam!
- Értem, a háta. Hogyan írná le a fájdalmat?
- Minek írnám le, ha egyszer itt áll előttem és hallja, ha mondom?
- Úgy értem, milyen a fájdalom, kisugárzó, egy ponton fáj, inkább éles, inkább tompa?
- Igen!
- Igen mi?
- Hát ahogy az előbb mondta!
- És mióta fáj a háta, Erzsi néni?
- Hát nagyjából azóta, hogy az uram meghalt.
- Részvétem. És mikor távozott el a kedves férje?
- Nem volt az kedves, nekem elhiheti, bitang egy ember volt, egész életemben csak ütött-vert! Persze csak ha ivott, mer' ha józan volt, akkor kenyérre lehetett kenni, azt megmondhatom!
- Értem, na de mikor halálozott el?
- Ki?
- Hát a férje.
- Hát mielőtt a lányomnak megszületett a második gyereke.
- És ez körülbelül mikor volt?
- Mikor nekiálltak a vejemmel a csirketenyésztésnek. Előtte nem volt elég pénzük, nem mertek mégegy gyereket vállalni.
- Na de körülbelül milyen évben?
- Nehéz év volt, az biztos, de a csirkék jól bejöttek nekik. Bezzeg a másik lányom!
- Miért, Erzsi néni, hány gyermeke van önnek?
- Három.
- Értem.
- Meg a két lány.
- Mármint két lánya és egy fia van?
- Nem, három fiam van.
- Szóval minden gyermeke fiú?
- Hát három gyerek van meg két lány.
- Aha. A teljes nevét megkérdezhetem, Erzsi néni?
- De már megmondtam a nevemet.
- Igen, de meg tetszene mondani a vezetéknevét is?
- Hát már úgysem használom, természetesen felvettem a férjem nevét, amikor elvett. Tudja, a mi időnkben ez még nem úgy ment, nem volt semmi variálás, ha az ember férjhez ment, akkor onnantól a férje nevét viselte.
- Persze. És neki mi volt a neve?
- Kinek?
- A férjének.
- Sándor. De mindenki csak Sanyinak mondta.
- Aha. És a címét meg tetszik tudni mondani?
- Hát ott lakom a falu végin, a 22-ben.
- Milyen utcában?
- Hát csak egy utca van!
- És ez melyik falu?
- Hát ahol lakom...
- Rendben. Akkor hamarosan szólítja a doktor úr, hátha tudunk valamit kezdeni ezzel a makacs hátfájással.
- Á, a hátam az még hagyján, a fejem sokkal jobban kínoz mostanában!
- Hm. És az mióta fáj?!

forrás: http://olvasoszoba.yolasite.com/