Gimnazista éveim kedvenc irodalomtanára gyakorta emlegette, hogy meglátása szerint a tanítás olyan, mint egy sötét barlangban fáklyával vezetni egy csapat turistát:
a láng megvilágít nekik egy pontot, ott látják a barlangrajzokat, de se előtte, se utána semmi. Eme tételét egy nap ékesen bizonyította a hátsó sor hallgatag matektudora, akit bizony fikarcnyit sem indított meg a sok szép verssor, okos gondolat. Érdeklődés híján persze nem is igen remekelt az irodalom terén. Ama bizonyos órán felelésre szólította őt a tanár kérlelhetetlen szigora. A fiú összeszedte hosszú végtagjait, és komótosan, az egyesbe mélán beletörődve felállt. Fogalma sem volt a kérdezett irodalmár munkásságról. Egy ideig igyekeztünk súgni neki, de elég reménytelen volt. Fel is adtuk az igyekezetet, amikor arra a kérdésre, hogy „Melyik modern költő hatott rá?”, lázasan artikulált „Rimbaud”-jainkat félreértve ő kivágta:
a láng megvilágít nekik egy pontot, ott látják a barlangrajzokat, de se előtte, se utána semmi. Eme tételét egy nap ékesen bizonyította a hátsó sor hallgatag matektudora, akit bizony fikarcnyit sem indított meg a sok szép verssor, okos gondolat. Érdeklődés híján persze nem is igen remekelt az irodalom terén. Ama bizonyos órán felelésre szólította őt a tanár kérlelhetetlen szigora. A fiú összeszedte hosszú végtagjait, és komótosan, az egyesbe mélán beletörődve felállt. Fogalma sem volt a kérdezett irodalmár munkásságról. Egy ideig igyekeztünk súgni neki, de elég reménytelen volt. Fel is adtuk az igyekezetet, amikor arra a kérdésre, hogy „Melyik modern költő hatott rá?”, lázasan artikulált „Rimbaud”-jainkat félreértve ő kivágta:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése