Az ember időnként elképed, bosszankodik embertársai reakcióin. Mint amikor például valaki mellétárcsáz, pechünkre épp a mi számunkat üti be véletlenül,
és az ember húsz percig hiába magyarázza, hogy nem, ez nem Kovács lakás, és nem, egyáltalán nem lakik itt Klárika. Épp ezért nem is tudom adni. Nem, nem tudom, mikor jön haza, mivel nem lakik itt. Igen, eléggé biztos vagyok benne… Nem, nem vagyok Kovács. Klári végképp nem.
és az ember húsz percig hiába magyarázza, hogy nem, ez nem Kovács lakás, és nem, egyáltalán nem lakik itt Klárika. Épp ezért nem is tudom adni. Nem, nem tudom, mikor jön haza, mivel nem lakik itt. Igen, eléggé biztos vagyok benne… Nem, nem vagyok Kovács. Klári végképp nem.
És ez így megy hosszú, hosszú percekig. Mindebben az az igazán ijesztő, hogy ez a fajta hozzáállás nem egyetlen, kivételesen ostoba ember sajátja, szinte valamennyi téves kapcsolás e szerint a forgatókönyv szerint zajlik.
Merthogy neki ezt a számot adták meg. Aha. Akkor elnézést, nekem meg rossz telefont adtak… De ő egészen biztos benne… Igen, én is. De ő ezen a számon beszélt vele fél órája. Jó, akkor megnézem a zsebemben Klárikát, mert ez a szám, ez a telefon ott volt az utóbbi egy órában. De ő akkor is…
Egyesek viszont még ezt a jól ismert szövegkönyvet is fel tudják még dobni, tovább tudják színesíteni: egy, a fentiekhez hasonló, kimerítő vita végén az ideges hívó ezzel csapta rám végül a kagylót:
- Jó, de ha téves, minek vette fel?!
:-)
VálaszTörlés