Egy kora délelőtti órán egy reménybeli utas a taxidroszton posztoló egyetlen autó felé közeledett. A taxisnak volt ideje jól megnézni magának a hölgyet, mivel az felettébb lassan totyogott felé.
A nénike lehetett már vagy 6-700 éves, láthatóan minden lépésért meg kellett küzdenie, remegő, meggörbült lábai nehézkesen hordozták. Nagy, viseletes szőrmekabátjából alig látszott ki a feje, mivel hajlott gerince felett a nyaka is igen furcsa szögben állt. Kicsi, ráncos arca szinte elveszett a nagy szőrkucsmában.
Nagy nehezen odaért a kocsihoz. Remegő ujjainak szüksége volt a sofőr segítségére, egyedül nem tudták kinyitni az ajtót. Érdeklődött, szabad-e a taxi, majd körülményesen, lassan beszállt, és megadta a címet, ahová menni szeretne.
Miután elindultak, a néni hamarosan megszólalt, reszketeg, reszelős hangon:
- Látom, fiam, maga nem olyan, mint a legtöbb mai taxisofőr, nem olyan huligán. Szépen, megfontoltan vezet.
- Köszönöm, örülök, ha nem tetszik panaszra okot találni. Nem érdemes sietni szerintem, így a városban úgysem ér oda sehová hamarabb az ember, ha megpróbál is szlalomozni.
- Na látja, milyen igaza van, meg aztán az én koromban már az a sok rázkódás, zötykölődés sem tesz jót.
- Nem is kell azt erőltetni, megyünk csak szépen nyugodtan, aztán majd csak odaérünk.
- Ahogy mondja. Tudja, van ám nekem is autóm.
- Igazán?
- Bizony, már vagy 30 éve megszereztem a jogosítványt is. A férjem, Isten nyugosztalja, nem nagyon örült neki, amikor mondtam, mire készülök, de aztán csak megbékélt vele. Nem mondom, nem volt könnyű beletanulni, de azért sikerült levizsgáznom.
- Hát, ha szeretne valamit az ember, nem is kell hagyni magát.
- De ma már nem vezetek sokat. Ilyen időben nem is jó, csúszik az út, meg hamar sötétedik, és hát már én sem vagyok a régi, a szemem is sokat vacakol, a hátam is fáj... Nem való már nekem a vezetés, csak ritkán veszem elő az autót.
- Tudja, ez igazán ritka hozzáállás. Nem mindenki ilyen belátó, nem mindenki veszi észre, ha már kicsit eljárt felette az idő, ha már nem olyan jók a reflexei.
- Hát pedig aki már korosodik, annak csak be kell ismernie előbb-utóbb, hogy már nem úgy mennek a dolgok, mint régen.
- Látja, ebben igaza van, így is kéne lennie. De sokan nem akarják ezt tudomásul venni. Van itt a városban is például egy idősebb hölgy. Mostanában már nem látjuk olyan sokat, de azért csak elő-előkerül. Egy kék Trabanttal jár, alig látszik ki a kormány mögül, és ha meglátjuk, már mind csak a fejünket fogjuk, meg igyekszünk mihamarabb elsietni az útjából. A néni szerintem már olyan szenilis lehet, hogy azt sem tudja, hol van, se irányjelző, se semmi, csak megy bele a vakvilágba. Ész nélkül kikanyarodik az ember elé, a gyalogosokat észre sem veszi, megy, mint a meszes, se lát, se hall. Már az is nem egyszer, nem kétszer megesett, hogy a parkoló autóknak is nekiment, tükröket tördelt le, de csak ment tovább, fel sem tűnt neki semmi, ahogy az sem szokott, amikor pánikszerű fékezésre kényszeríti a többi autóst, vagy majdnem elüti a járókelőket.
- Hm... Kék Trabant, azt mondja? Hát fiam, az akkor alighanem én lennék...
A sofőr egy pillanatra elnémult. Hirtelen átfutott a fején nem egy eset, amikor megfogadta, hogy legközelebb inkább ki sem nyitja a száját... Mint amikor kedvesen azt mondta egy hölgynek, hogy közel ötven évesen milyen jól tartja magát, igazán akár 5-6 évet is letagadhatna, mire az illető zavartan közölte, hogy ő 6 hónap múlva lesz 35... Mint amikor meggratulálta a rég látott hölgyismerősnek a leendő babát, amiről aztán kiderült, hogy csak némi súlytöbblet... Mint amikor megkérdezte az idősebb utast, hogy őt hová viheti, ha majd a kedves lányát kitették a kért címen, mire a hölgy kikérte magának, és tájékoztatta, hogy az illető a vőlegénye... Mint amikor lelkesen megdögönyözte az ismerős házaspár először látott kisbabáját, majd bevallotta, hogy ő még ilyen szép kislányt sosem látott... Persze a baba kisfiú volt. Mint amikor előzékenyen megállt egy vidéki fuvarból hazafelé tartva egy, a hideg időhöz képest igen lengén öltözött hölgy mellett a semmi közepén, és felajánlotta, hogy szívesen hazaviszi, ne ácsorogjon itt egyedül, és csak a szegén pára hosszas húzódozása után világosodott meg, vajon miért is áll ott az út szélén ez a lányka félig csupaszon...
De mire idáig jutott, a néniből már ki is tört a nevetés.
- Na, ne nézzen már ilyen ijedten, mint a gyerek, aki rossz fát tett a tűzre! Végül is inkább én szégyellhetném magam... Gondolja, tényleg ilyen rosszul vezetek?
- Hát, ami azt illeti...
- Ez furcsa, én ezt még sosem vettem észre...
Ekkor már a sofőr is elnevette magát.
- Na látja, azt hiszem, éppen ez lehet a baj...
forrás: http://olvasoszoba.yolasite.com/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése